Spirulina alga (nem gomba!)

Az immunerősítés verhetetlen bajnoka a Spirulina alga . A Spirulina alga számos területen bizonyult rendkívül hatékony segítőtársnak, így kiváló étvágycsökkentő hatása által nagy segítség a fogyni vágyóknak. Kiválóan serkenti az emésztést, komoly szerepe van a rákmegelőzésben, inzulinszint normalizálásában és a vitalitásunk megőrzésében. Mintegy 4000 hatóanyaga által, - amelyek közül is említést érdemel a  magas ásványi anyag,  omega-3 zsírsav, Gamma-linolsav (GLA), fehérje  és klorofill tartalma -  minden túlzás nélkül elmondható, hogy  Földünk talán legértékesebb tápláléka.


De amiben szinte teljesen verhetetlen az a Spirulina alga immunerősítő hatása. Hiszen a Spirulina  kiváló vírusellenes hatással is rendelkezik,  tudományos kísérletek igazolják, hogy a herpesz-, influenza- és a HIV-vírusok terjedését is jelentős mértékben gátolhatja.
Kínai kutatók azt állítják, hogy a phycocyanin  amely a Spirulina alga kékes színanyagát adja -  még akkor is szabályozza a fehérvértestek képzését, amikor az őssejtek kémiai mérgek vagy például radioaktív sugárzás miatt már egyértelműen sérültek. Ennek alapján vetették be a Spirulinát Ukrajnában sugárfertőzöttek kezelésébe, miután 1986. április 26-án Csernobilban a békés atomfelhasználás legszörnyűbb katasztrófája bekövetkezett. A reaktormag felrobbant és a radioaktív sugárzás, elsősorban a cézium 137 és a jód 131 izotóp szétterjedt és végzetes sugárfertőzést okozott az ukrán lakosság jelentő hányadában. Az áldozatok őssejtjei oly mértékben sérültek, hogy a mai napigtúlságosan kevés fehér- és vörösvértestet képez az immunrendszerük. Már 6 héttel a Spirulina  alga adagolásának kezdete után mérhető terápiás sikerekről számolhattak be. Tehát a kutatások igazolják, hogy a fehérvérsejtek termelését fokozza, hatására a természetes ölősejtek aktvitása is nő, ami szinté védő hatású lehet mind a vírusfertőzések testen belüli terjedése esetén, mind pedig a daganatos sejtek elleni védekezésben. Nagyon fontos azonban tudni azt, hogy az immunrendszert erőteljesen stimuláló, erősítő  táplálékok  fogyasztásakor  - így pl. a Spirulina alga esetében is - az autoimmun betegségre való hajlam vagy fennálló betegség esetén nem kizárt, hogy a tünetek kialakulnak vagy felerősödnek. Ezért tehát  a kezelőorvos véleményét autoimmunbetegségek esetében mindig ki kell kérni, ugyanis az immunrendszer erősítése ebben az esetben vissza is csaphat.
A mikroalga fogyasztása rendkívül hatékony segítség lehet a rák, a daganatok, az allergia, a túlsúly, az emésztési problémák, gyomorbántalmak ellen, a cellulitisz, acukorbetegség, az ízületi bántalmak, az alvászavarok, adepresszió, és más pszichés betegségekkel szemben,  aSclerozis Multiplex és több más idegrendszeri betegséggel szemben, a szív-érrendszeri megbetegedések (és ami sokszor ebből következik: az impotencia), a Chron betegség, a Reflux, amigrén és a különböző gombás megbetegedések, és más fertőzések ellen, valamint késleltetheti az idő előtti öregedést! A mikroalgák helyreállíthatják a vérnyomást, a koleszterin-szintet, a vércukor-szintet és a szervezet sav-bázis egyensúlyát,


A napon szárított mikroalgák egyedülállóan magas klorofiltartalmukkalnapenergiával látják el sejtjeinket. Mivel Malaysiában süt legtöbbet a nap és a legjobb szögben éri el a spirulina farmokat ezért a DXN spirulina termékei a legkiválóbb minőségüekhez tartoznak!
Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi
(dr. Bakanek György)
A XXI. század népbetegsége: az elsavasodás
Ezen hírlevél létrejöttének célja elsősorban az, hogy ráébresszünk
mindenkit arra, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy lúgosítsuk
szervezetünket, bebizonyítsuk nektek, hogy az egészséget illetően
kiemelten fontos szerepe van a sav-bázis egyensúly fenntartásának.
Először beszélünk - a ma már egyre többet emlegetett - elsavasodásról,
miért jön létre, milyen problémákat okoz.


Első kérdés tehát, mi a pH?
Hasonlóan a testhőmérséklethez, melynek normál értéke 36,7°C, testünk
is rendelkezik egy a normális működéshez szükséges pH-értékkel, ez 7,4.
A pH (potentia hydrogenii) az oldatban lévő szabad hidrogének számát mutatja. Minél több a szabad hidrogén annál savasabb az oldat. A pHértéket egy 1-14-ig terjedő skálán vizsgálják, melyen a 7-es érték semleges. Testünk 7,4-es pH-ja tehát enyhén lúgos, az alatta lévő savas és a felette lévő pedig lúgos közeget jelent. Minél kisebb a pH, annál erősebb a sav, tehát a 5,0 érték tízszer erősebb savra (elsavasodásra) utal, mint pl. a 6,0 érték. Az emberi test 7,35-7,45 pH tartományban működik jól.
Ahogy testhőmérsékletünk már néhány tizedes változására érzékenyen reagál szervezetünk, úgy testnedveink (vér, nyál, vizelet) pH-értékének néhány tizedes eltolódásakor is beindulnak a védekező mechanizmusok, ugyanis életünk attól függ, hogy a testünk megmarad-e a semleges, illetve enyhén bázikus kémhatású tartományban.
Ahogy látjuk, szervezetünk az enyhén lúgos tartományban van. Ettől már a kis értékű eltérés is komoly következményekkel jár, akárcsak a hőmérsékletbeli változás, csak ez kevesek által ismert dolog. A sejtjeink lúgos kémhatáshoz vannak hozzászokva. Tudta-e, hogy a tenger vízének a pH-ja 8,0-8,5, illetve hogy a magzatvíz pH-ja 8.5 körül van? Tudta-e, hogy az egészséges, anyatejjel táplált csecsemő vizelete lúgos
vegyhatású?
Az emberi élet nem 65-70, hanem 100-120 évre van kódolvapusztán szokásainktól függ, hogy egészségesen öregszünk-e meg, vagy betegség és korai halál lesz az osztályrészünk. Az egészségtelen, természetestől eltávolodó életmód, a stressz, a hitvány minőségű táplálék, mind-mind kurtít életünk hosszán, míg már csak a töredéke marad meg annak, ami lehetett volna,ha nem így élünk...
Mi az, amitől a sejtjeink úgy tartanak, és mindent bevetnek ellene?  Ez a sav .

Szeretnénk tehát rávilágítani arra, hogy mekkora összefüggés van a különféle betegségek és a sav-bázis egyensúly közötti. A különféle táplálékok emésztése során folyamatosan savak képződnek szervezetünkben.

Nézzük csak nagyvonalakban, mik is azok az ételek, amelyek ilyenformán kárt okoznak nekünk:
- túl sok hús = húgysav
· túl sok hagyományos fekete kávé és fekete tea = csersav
· szénsavas üdítők= szénsav, és kóla = foszforsav
· édességek és cukor = ecetsav
· fizikai megterhelés = tejsav
· negatív érzelmek (bosszúság, stressz, félelem) = sósav

Mindenekelőtt egy nagyon fontos tény:


A test kizárólag akkor válik sebezhetővé a kórokozókkal szemben, ha elsavasodik! Az egészséges, lúgos kémhatású szervezetben a kórokozók nem képesek megtelepedni. :
Gyulladás, gombásodás (láb-, bőr-, körömgomba, candida), allergia, szénanátha, visszatérő fertőzések (pl. herpesz), erős testszag, bőrbetegségek (pikkelysömör, ekcéma), emésztési problémák (puffadás, székrekedés), bélbetegségek (irritábilisbélszindróma, Chron betegség), rák, fekélyek, csontritkulás, fogínyvérzés és ínygyulladás csak savas kémhatású testben maradhatnak fenntartósan! Sőt az olyan lelki és stressz eredetű betegségekre is hatással van, mint például a depresszió, krónikus fáradtság.

Az elsavasodás tehát testnedveink PH értékeinek savas irányban való eltolódása.

Ha elsavasodunk, akkor beindulnak a szervezet védekező mechanizmusai.
Milyen védekező mechanizmusok indulnak be? Lássuk hogyan veszi fel szervezetünk a harcot ezek ellen a savak ellen.


1. Szervezetünk megpróbálja a savakat semlegesíteni úgy, hogy ásványi anyagokkal és nyomelemekkel kapcsolja össze őket. Ennek eredményeképpen salakanyagok keletkeznek. Normál esetben a salakanyagok a kiválasztó szerveken keresztül (vese, belek, bőr) eltávoznak szervezetünkből.

2. Amennyiben mértéktelenül táplálkozunk túl sok sav és méreganyag keletkezik, amelynek semlegesítéséhez a szervezet már a csontokból és szövetekből kényszerül kivonni a szükséges ásványi anyagokat. Ennek következményei: fogszuvasodás, csontritkulás, érelmeszesedés, vérellátási zavarok.

3. Amikor a szervezet már teljesen kimerítette saját ásványi anyag készletet, nem képes többé a savakat semlegesíteni, akkor kénytelen azokat a szervezet zsírpárnáiban elraktározni.Bizonyos szempontból tehát zsírpárnáink jó szolgálatot tesznek számunkra. Szó szerint megmentik az életünket.
Sajnos a mai ember már régen leszokott az egészséges (legalább 80%- ban lúgos) ételek fogyasztásáról és a legtöbb ember teste ezért el van savasodva. Erről könnyen meggyőződhet a reggeli vizelet pH értékének megállapításával - ha 7,0 alatt van az érték - akkor el van savasodva , vagyis acidosisban szenved.
A szervezetünk igyekszik megtartani a működését és a savakat a kevésbé fontos területeken (zsírszövet, kötőszövet) raktározza. Amikor ezek a "savraktárok" is megtelnek, jönnek a fontosabb szervek károsodásai.

Amikor végig követjük egy ember egészségügyi pályáját, akkor
megfigyelhetjük, hogy a szívinfarktust vagy a rákot vagy az agyvérzést, mint a végállomást, megelőzte az elhízás, az izületi panasz, a reuma, allergia, a gyomorégés, a krónikus fáradtság, az ekcéma vagy bármely egyéb túlsavasodásra utaló jelenség..
A betegség neveknek nincs jelentősége, hiszen szinte azok 80 %-át az elsavasodás okozza. Ezeknek a tüneteknek különálló betegségneveket adtak. Ilyenek pl. allergia, arthritis, arthrosis, cellulitis, csontritkulás ekcéma, elhízás (obesitas) és ehhez kapcsolódó anyagcserezavar, fáradtság, fogszuvasodás, immunrendszer bizonyos zavarai, gyomorégés, izomláz, nyombélfekély, korai öregedés, köröm problémák, rák, erős testszag, vérnyomás problémák. Az elsavasodott testben elszaporodnak a
paraziták (baktériumok, vírusok, gombák, Candida), amelyek szintén el kezdenek savakat termelni és ezeket a salakanyagokat a szervezetünkbe ürítik, így tovább rontják a helyzetet. A paraziták, vírusok, baktériumok, rákos sejtek nem szeretik a lúgosabb kémhatású közeget, hanem a savas irányú eltolódást kedvelik, amikor is a vér oxigénszintje csökken.


A kiút a bázikus (lúgos) étrend kialakítása, visszaállítása.
·
Nézzük csak konkrétan mi a teendőnk:

1.Méregtelenítsünk!
Manapság számos divatos méregtelenítő módszer létezik, amelyek általában sok időt, pénzt és energiát emésztenek fel., és többségük nem hozza a várt eredményt. Némely kúra kellemetlen mellékhatásokkal jár, mint például hasmenés, izzadás, bőrkiütés, éhezés. Sok közülük a napi tevékenységeinket is megzavarja. Mindenképpen olyan megoldásra kell törekedni, amely a szervezetünkben felhalmozódott nehézfémeket is (ólom, higany) képes kivezetni. A Spirulina és a Ganoderma ebben a témában a legelismertebb gyógynövény!

2. Lúgosítsunk!
Mivel azt már tudjuk, hogy az elsavasodást nagyrészt helytelen táplálkozási szokásainknak köszönhetjük, kézenfekvő megoldásnak tűnik, ha felhagyunk savasító ételeink fogyasztásával (fehér cukor, fehér liszt, túl sok hús, kóla, süti, kávé, gyorsételek, adalékanyagok), és ezeket lúgosító ételekkel helyettesítjük (zöldségek, gyümölcsök, ). Manapság nagy odafigyelést igényel, és szinte lehetetlen, hogy 100%-ig vegyszerés adalék-anyagmentes táplálkozást folytassunk. Táplálkozás kutatók egybehangzó véleménye szerint, a mai ember egy kiváló táplálék-kiegészítő nélkül nem képes vitálanyag háztartását optimális szinten tartani, amely pedig elengedhetetlenül fontos a szervezet lúgosító funkciója szempontjából, illetve a hiányállapotok megelőzésében, megszűntetésében.
Mindannyian persze legelőször valamilyen multivitamin-készítményhez,
ásványi anyag keverékhez nyúlunk, de sajnos sokan nem tapasztaljuk jótékony hatását. Ez legfőképp abból ered, hogy szintetikus anyagokról van szó, melyeket testünk nem képes hasznosítani. Bizonyított, hogy felszívódási arányuk a legjobb esetben is csupán 5-10% körül mozog, arról nem is beszélve, hogy hatóanyagaik legtöbbje egyszerűen megsemmisül a gyártási folyamat során. Szervezetünk él, tehát élőanyagokra van szüksége!

3. A szervezetünk megfelelő tápanyagellátása
Ezek után felmerül a kérdés, hogy milyen módon juttathatjuk szervezetünket a megfelelő tápanyagokhoz. Micsoda áldás lenne, ha a tápanyagok bevitele mellett ráadásként egyszerre tudnánk méregteleníteni és lúgosítani is megfáradt sejtjeinket?!? Most érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy megismertessük a legősibb és
egyben legmodernebb táplálékkal a mikroalgával, amely a fentebb említett elvárások mindegyikét képes teljesíteni. A Spirulina 4000 vitális anyagot (vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet, enzimet, esszenciális aminosavat, zsírsavat stb.) tartalmaz.
Összehasonlításképpen az általunk is nagyra becsült gyógynövény:

az Aloe Vera kb. 260, a Noni gyümölcs kb. 170, búzafűlé szintén kb. 100 vitális hatóanyagot tartalmaz.

A mikroalgák – mint a XXI. század szupertápláléka – egyetlen grammja annyi vitálanyagot tartalmaz, mint egy kilogramm zöldség, páratlan méregtelenítő és lúgosító képességükkel semmilyen táplálék kiegészítő nem veheti fel a versenyt.